Megpróbálom leírni az elmondhatatlant.

Beszélni nem tudok róla, mert azonnal sírva fakadok .. de talán írni sikerül.
Mindenki kérdezne, mindenkinek el kéne mesélni .. de nincs több könnyem.
Tehát, összes szeretteim, akik úgy érzik, hogy személyesen kéne elmesélnem bocsássanak meg, de ez az írás nekik is szól.

Nem tudom túl messziről kezdeni a történetet, mert rohamtempóban zajlott.

Kb egy másfél hónapja átálltunk Argosszal, orvosi tanácsra nyershús táplálásra.
Imádta.
Kb két hete megesett, ami addig sohasem. Otthagyott egy darabot a táljában. Örültünk, hogy a nyershús bevált, végre nem olyan „éhes” de onnantól kezdve napról napra több maradt ott. Persze ez még mindig a teljes adag töredéke, hisz majd egy kilót kapott egy étkezésre. Kb egy hete már a felét hagyta ott, és elkezdett kedvetlen, fáradt lenni … arra gondoltunk, hogy a sok csontostól, székrekedése lehet … nehézkesen, furán mozgott sokszor próbált kakálni és nem tudott. Sétáltattuk nagyokat, hátha a mozgás, idegen ingerek segítenek.
Hétfőn este semmit nem evett. Akkor már nagyon lelkiismeretfurdalásom volt, hogy nem vittük orvoshoz. Kedden jobban lett, széklete is volt, győzködtem a párom, hogy minden rendben már javul … de anya hajthatatlan volt elmentünk az orvoshoz.
Az egy pillanat alatt megállapította, hogy székrekedése nincs. Ultrahang, röntgen. Már az ultrahangnál csak az orvos sóhajtozását hallottuk miközben simogattuk Argoszt hogy nyugiban feküdjön. Bármerre nézett daganatot talált. Egy darabig még méregette elmentette … de aztán már nem is számolta. És ez még csak a hasüreg volt. Amikor a mellüreghez ért, megmerevedett. Tekergette a gépet, és egyszerűen nem hitt a szemének. Azt hitte elromlott a gép. Nem találta a szívét :-(
Azt mondta nem tudja mi van ott, de valami eltakarja, és a folyadék teljesen körbeveszi. Ő nem tud mit mondani. Felhívott egy ultrahangspecialistát, akinek jobb gépe van és több szakértelme, és kért nekünk egy időpontot. Ez tegnapra (csütörtök) volt. A szerda kínkeserves volt. Ültünk mellette, és kínálgattuk kajával.. (Argoszt, akinek az egész élete a kaja körül forgott) …. . és örültünk, ha valamit elfogadott. Győzött a májas, és a virsli. Mást nem evett.
Csütörtök reggel már tűkön ültem és kergettem volna az órát, hogy haladjon. Nehezen, de eljött az idő, be is jutottunk a vizsgálóba. Ez az orvos már tudta mit fog látni, hisz elolvasta előtte a másik leletét. Egy szót nem szólt. Módszeresen végignézett mindent rezzenéstelen arccal. Aztán amikor végzett, ránk nézett, és azzal kezdte, hogy:
Nehéz ezt a döntést meghozni ő tudja, de ez az állat már csak szenved.
Semmi esélyét nem látja a gyógyulásnak.
Egy embert még kínoznának, kezelgetnének egy jódarabig … de ott is tudják, hogy semmi értelme …
Legyünk erősek és engedjük el.

Gyakorlatilag nincs szerve ahol ne lenne daganat, de a szívét körbenőtte egy gyerekfej nagyságú szörnyeteg. Tolja hátra, ezzel és a termelődő folyadékkal beszűkítve a tüdő helyét és kapacitását.
Üvöltöttem … A párom már három napja zokogott, tehát ott ő volt az erősebb. (meg aztán onnantól végig ….) Szegény Argosz elképzelni nem tudta mi bajom …. :-(
Összeszedtük magunkat, beültünk a kocsiba és egy szó nélkül hazajöttünk. Közben a párom felhívta az orvost, mikorra tud nálunk lenni. Két óránk maradt elbúcsúzni :-(
Rengeteg volt. Majdnem belehaltam. Vártam, hogy jöjjön már az orvos és vessen véget az egész rémálomnak.
Argosz csak pihegett .. néha sétált egy kört, még megugatta a szomszéd kutyákat, evett egy kis májast … mi meg szenvedtünk.

Amikor az orvos megjött, épp a kertben feküdt, ahol a videón látjátok. Ott kapta meg a szabadulást jelentő injekciókat. Önző módon nem engedtem senkit a közelébe, én szorítottam magamhoz a buksiját, és tartottam amíg el nem nehezedett …. Azt hittem velehalok, de a saját üvöltésem ráébresztett, hogy nem jártam ilyen jól. Nekünk élni kell tovább nélküle :-(
Járkálunk az üres házban. Minden pillanatban az jut eszünkbe most ő mit csinálna éppen … vacsorázni nem mertem, mert az volt a nap fénypontja a számára .. itt csorgatta a nyálát az ágyamra és nyávogott, hogy ne zabáljak már annyit és különben is egyek már gyorsabban … mert az utolsó falat mindig az övé volt.

Mardos minket a lelkiismeret .. miért nem vettük észre, mikor kellett volna látnunk, keressük a jeleket … és persze így utólag találunk. Rettenetes érzés, hogy ha jobban figyelünk, ha nem a ház, az építkezés a legfontosabb, segíthettünk volna .. Mióta szenvedhetett, hogy nem szólt, hogy nem jelezte? Vagy jelezte és nem figyeltünk eléggé???? … ezer kérdőjel, amire sose kapunk választ.
Reggel, egyedül ébredtem az ágyban .. a párom kint ült hajnal óta Argosz kedvenc helyén …
Döntöttünk: Kell ide valaki, akire rázúdíthatjuk a szeretetünket mert megőrülünk …. :-(
Most keresünk egy Corsót, akinek legalább annyira szüksége van ránk, mint nekünk rá!

Egy gyógykutyát.