2009.12.19.
Taxiban, az M3-as autópályán szült meg a nõ
Gratulálunk Laci!
Egy taxis segítségével szült egy nõ az M3-as autópályán. (6x6 167) Éppen kórházba tartottak, amikor útközben a kismama szólt, hogy úgy érzi, jön a baba. A taxis segítséget kért a diszpécsertõl, megállt a leállósávban és ott az úttesten gyakorlatilag levezette a szülést.
Egy taxiban, az M3-as autópályán indult be a szülése egy asszonynak, a taxisofőr segített neki megszülni a gyereket. Közben megérkeztek a mentők is, és rögtön inkubátorba tették a kislányt. A mentősök azt mondták: mire odaértek a parkolóba, a kislány már édesanyja hasán feküdt. A kismamával is tudtunk beszélni, azt mondta: a sofőr nagyon sokat segített. Az interjú végén a férj még azt mondta: "mindketten arra számítottunk, hogy gyorsan meglesz a baba, de arra nem, hogy ennyire gyorsan meglesz".
A mentősök azt mondják: a csecsemő is és az édesanyja is jól van.
Interjút adott a Tényeknek az a taxisofőr, aki a kismamát vitte éppen kórházba, amikor megindult a szülés az autóban. Azt mondta: a nő kérte meg, hogy álljanak meg, mert már jön a baba, ekkor húzódott félre az M3-ason egy parkolóba. A nő kiszállt, és állt az autó mellett, a sofőrt kérte meg, hogy húzza le a nadrágját, a taxis elé térdelt, a nő a vállába kapaszkodott, és úgy, állva szülte meg a gyereket, a taxisofőr kezébe.
Mire ideértünk, már a mamája hasán feküdt a csecsemő - ezt mesélték a mentősök, akiket reggel riasztottak a szülő nőhöz. Jól van a kismama is és a csecsemő is - ezt mondták a mentősök. Mindkettejüket kórházba vitték, de nincs bajuk, egészségesek. Azóta az is kiderült, hogy a kislány a Luca nevet kapta.
Közben kiderült: a taxitársaság automata rendszere végig rögzítette a taxis és a diszpécser beszélgetését akkor, amikor egy asszonynak épp megindult a szülése. A felvételen a szülés minden stádiumát végig lehet kísérni, a hangosan nyögő kismamától a kisbaba felsírásáig.
A kismama már a kórházban adott interjút a Tényeknek, azt mondta: reggel 6 köróül ébredt fel arra, hogy megindultak a fájások. Fel is hívta a szülészét, de ő azt tanácsolta, hogy várjanak még egy órát. Vártak is, de aztán a férjével abban egyeztek meg, hogy mégis elindulnak. De mivel van egy másik gyerekük is, akit el kellett vinni az óvodába, ezért úgy döntöttek, hogy a férj megy kocsival, az asszony pedig hív egy taxit. Aztán már a taxiban megindult a szülés. Az asszony azt mondta, hogy a sofőr nagyon segítőkész volt, minden megcsinált, amit kért tőle. Az interjú végén a férj még azt mondta: "mindketten arra számítottunk, hogy gyorsan meglesz a baba, de arra nem, hogy ennyire gyorsan meglesz".
Surányi László taxisofőr reggel azt mondta: azt hiszi, most, ma már nem tud tovább dolgozni. A kismama pedig azt mondta, hogy ha kiengedik a kórházból, felkeresi a taxisofőrt.
- Születési helye: M3, bevezető szakasz, taxi
(Stop.hu, 2009.12.17 09:21)
- Születési helye: M3, bevezető szakasz
(hvg.hu, 2009.12.17 09:58)
- Taxiban jött világra a baba
(RTLKlub Online, 2009.12.17 10:00)
- Taxiban született meg a kisbaba + Hang
(MNO, 2009.12.17 11:43)
- Taxiban született meg Luca - interjú a mentősökkel
(Tények, 2009.12.17 14:56)
- Kislány született az M3-as autópályán
(MTV - Híradó, 2009.12.17 15:15)
- Taxiban szülte meg kisbabáját - videó
(Blikk, 2009.12.17 16:19)
- Extra: Az autópályán segített a szülő nőnek
(RTLKlub Online, 2009.12.17 17:11)
- Akár egy filmben! Taxiban született a baba - videóval
(Nana, 2009.12.17 17:39)
- A taxisofőr húzta le az autópályán szülő nő nadrágját
(Index - Velvet, 2009.12.17 17:45)
- Megszólalt a taxisofőr, aki az M3-ason szülést vezetett le
(ATV - videó, 2009.12.17 20:40)
- Szülés az autópályán! Megszólalt a bábának állt taxis és a ...
(MTV - Híradó, 2009.12.17 20:42)
- Ő segítette világra a taxiban született Lucát
(Blikk, 2009.12.18 07:59)