MAGYAR HÍRLAP: Telefonok az üzemképtelenség határán

2006.11.08.

TAXIS BLOKÁD 1990.10.25-28
MAGYAR HÍRLAP
1990. okt. 27.

Telefonok az üzemképtelenség határán.

 

A telefonközpontok a forgalom lebonyolíthatóságának küszöbére értek -mondta tegnap Frischmann Gábor, a Magyar Távközlési Vállalat hálózati ága­zati igazgatója.
Néhány helyen olyan nagy volt a túlterheltség, hogy még a segélykérő telefonok működése is lehetetlenné vált - hívta föl figyelmet az igazgató.
Az elavult forgógépes központokban korlátozást kellett bevezetni, ugyanis a nagy terhelés technikai hibákhoz vezetett, és az üzemképtelenség bekövetkezésétől lehetett tartani. Ennek ellenére sehol sem némultak el a telefonok, de a hívások ritkábban értek célhoz.
A legtöbb helyen megerősítették a szolgálatot, így az éjszakai és a délelőtti műszak dolgozói tovább maradtak munkahelyükön. Annál is inkább szükség volt erre az intézkedésre, mivel sokan nem tudták elérni a központot. A vállalat rendelkezik megkülönböztető jelzésű autókkal, így a dolgozók egy részéért a lakásukra mentek ki.
A vidéki városok közül Miskolcon a központok túlterheltsége, Szegeden pedig az okozta a gondot, hogy a várost már hajnalban körbezárták, és a dol­gozók nem tudtak beérni a munkahelyükre.

N.I.

 

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók