Nem tartozik azok közé, akiket folyamatosan szidnak vagy dicsérnek. Nem áll a reflektorfényben. Nincs erős orgánuma. Nem kavar vihart maga körül a munkahelyén. Vagy ha mégis, akkor ezt ügyesen teszi, mert abból semmi sem szivárog ki házon kívülre. A nevéhez még nem fűződnek nagy tettek. Nem kap naponta mocskolódó telefonhívásokat. A Parlament folyosóján nem futkosnak utána az újságírók. Szereti az aprókockás zakót, a sportosan elegáns öltözéket. A plenáris ülésszakok szünetében többnyire egy félreeső helyen ül, és újságot olvas.
Siklós Csaba közlekedési, építési és hírközlési miniszter most is ezt tette, amikor megszólítottam:

Hol és hogyan élte át a kritikus három napot?

Csütörtökön este a kormány tagjai közül először én találkoztam a taxisok képviselőivel, azt követően pedig a Parlament és a minisztérium között in­gáztam. - Hány órát aludt ez idő alatt? Egyáltalán, haza tudott jutni?

Igen, pár órára hazamentem, de amíg kellett, a helyemen maradtam.

Sejtem, hogy komoly feladat volt az utakról átirányítani a közlekedést, és a blokád ellenére biztosítani a posta, a távközlés és a vízügy működését, de fo­gadjon el tőlem egy kritikát. Megdöbbentett, hogy a Budapesten rekedt magyar és külföldi állampolgárok hazaszállításakor látszólag senkinek sem jutott eszébe a Duna mint közlekedési útvonal. Az volt az érzésem, mintha a vezetés számára nem is létezne ez a kézzel fogható megoldás.

Tökéletesen igaza van és kérdésével az egyik legfájóbb pontomat érintet­te. Szomorú, hogy a Dunát, amely energiatakarékos, környezetbarát közlekedést tenne lehetővé, csak öt-tíz százalékban használjuk ki, s ebben is igen kevés a magyar hajók részvétele. Magyarán: a magyar folyami hajózás jelenleg a null.ával egyenlő.

A válsághelyzetben fel sem merült, hogy akár a külföldiek autóit is haza .ehetne konténerhajókon szállítani?

Nem, mert erre a célra nincsenek megfelelő kikötőink és hajóink. Csak most kezdődik majd el fejlesztésük, amelyhez remélem a Duna-Majna-Rajna csatorna megnyitása komoly lendületet fog adni.

Amikor miniszter lett, számított-e ilyen vagy hasonló válsághelyzetre és .elkileg felkészült-e rá?

Miután elvállaltam a megbízatást, sok mindenben számot vetettem, és tudtam, ha a mély gazdasági válságból ki akarunk lábalni, akkor az intézkedé->emkkel további társadalmi feszültségeket fogunk okozni. Ezeket nem mindenki tudja majd egyformán megérteni, elviselni. De azzal nem számoltam, hogy az ilyen, szükségesnek ítélhető gazdasági lépés ilyen indulatokat fog kiváltani, amelyek majd ilyen durva formában jelennek meg. Mert tiltakozni sokfélekép­pen lehet, de ez a mód szerintem a legszélsőségesebb volt.

Ha erre nem számított, akkor mégiscsak igazuk van a szociológusoknak, akik azt állítják: a kormány tagjai nem ismerik a társadalmi közérzetet, az emberek tűrőképességét.

Biztos, hogy egy adott problémát sokféleképpen lehet megközelíteni, de nem hinném, hogy ebből az állításból ezt a következtetést kell levonni. Hiszen a kormány tagjai fél évvel ezelőtt ugyanúgy átélték a korábbi áremeléseket, mint bárki más, és a „barikád" másik oldalán kínlódtak meg azt a folyamatot, amely végül a rendszerváltozáshoz vezetett. Mégis, most az események után már csak idézőjelbe téve mondhatom: „tudtuk"*, miként gondolkoznak az emberek. Csu­pán a taxisok, a magánfuvarozók szűk, de jól szervezett, összetartó rétegével nem számoltunk így. S ez a blokád az ő hatásos akciójuk volt.

Igen, akként indult, de végül társadalmi megmozdulássá nőtte ki magát, amit szerintem a kormánynak sokkal hamarabb kellett volna intő jelként felfog­nia. Árulja el, mi tette szükségessé, hogy sok órán keresztül feszültségben tartsák az országot? Igaz az, hogy a kormányon és az MDF frakcióján belül is komoly ellentétek voltak, és ezért húzódott el a döntés?

Nem fogalmaznék ilyen sarkítottan. Amikor két vagy három fél komp­romisszumot kíván kötni, mindegyiknek el kell jutnia ahhoz a pillanathoz, ami­kor ezt hajlandók megtenni. Utólag is úgy érzem: ez a pillanat csak az esti órák­ra érett meg. Természetesen a kormányon és a frakción belül is voltak eltérő vé­lemények - mint minden más döntési helyzetben -, de abban a kezdetektói fogva mindenki egyetértett, hogy erőszakmentesen, békésen, a gazdaság veszé­lyeztetése nélkül, kompromisszumos megoldásra kell törekednünk. A nézetel­térés abban állt, hogy a kormánytagok többsége szerencsésebbnek ítélte volna, ha megmarad az eredetileg megemelt ár, a felajánlott azonnali kompenzációval együtt. Mivel érvelésünk ellenére, ehhez nem kaptuk meg a másik fél hozzájá­rulását, megértését, döntöttünk végül úgy, hogy - a várhatóan rövid idó"szakra -csökkentjük a benzin árát olyan mértékben, amilyenben a kompenzációt kíván­tuk adni.

Értsem ezt úgy, hogy rövid idő múlva újabb áremelés várható?

Ez most már a liberalizáció elfogadásának függvénye lesz.
Az elmúlt napok tapasztalatai alapján módosították-e a katasztrófa-, il­letve válsághelyzetre kialakított felkészülési tervüket?
Nem, de arra törekszünk, hogy ilyen helyzet még egyszer ne alakulhas­son ki.

Erzékelte-e szűkebb vagy tágabb környezetében, hogy megrendült a bi­zalom a kormánnyal szemben?

Higgye el, sok száz emberrel beszéltem, tárgyaltam a kritikus napokban, és mindenkinél csak a jószándékot, a segíteni akarást tapasztaltam.

Utolsó kérdésemre, miszerint: a késő esti órákig azokkal értett-e egyet, akik a megemelt ár mellett kardoskodtak, a miniszter úr mosolyogva, de már fel­állva azt válaszolta:

Tanítania kéne, hogyan kell ilyen övön aluli kérdést ilyen kedvesen fel­tenni.


László Ágnes

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók