A rendőrség kizárólag a közrendre ügyel

2006.09.25.

Magyar Hirlap
1990. okt. 27 szombat.

A rendőrség kizárólag a közrendre ügyel.

 

A kormány és a taxisok képviselői közötti tárgyalások tegnap délelőtt ugyan félbeszakadtak, a budapesti rendőrfőkapitány, Barna Sándor a Kormány délutáni ülése előtt mégis töretlenül optimistának tűnt.

- Én a végsőkig bízom az emberi tisztességben, a józan észben, s remélem, hogy ki-ki belátja a helyzet tarthatatlanságát. Bizakodom természetesen abban is, hogy a kormány ezt a problémát képes lesz megoldani, véget vet a további konfrontálódásnak, s bizonyos kompromisszumkészség birtokában keresi a meg­egyezést.

- Főkapitány úr! A belügyminiszter nyilatkozata szerint rendelkeznek tör­vényes eszközökkel a kialakult helyzet felszámolására. ami az én értelmezé­semben erőszakos fellépést jelent. Ön viszont kijelentette, nem alkalmaz erősza­kot, de ezzel mintha ellentmondana miniszterének.

- Nincs itt semmiféle ellentmondás, a rendőrség valóban felkészült arra, hogy megtisztítsa a hidakat. Úgy döntöttünk azonban, hogy a felkészülés szint­jén maradunk, és nem hajtunk végre erőszak alkalmazását feltételező intézkedé­seket. A miniszter úr egyébként kora délutánig több nyilatkozatot is tett, min­denkor az aktuális helyzetnek megfelelően.
Egy politikai vezetőnek egyébként alkalmazkodnia is kell a körülményekhez, s azoknak megfelelően változhat a döntés. Amennyiben mégis az erőszakos megoldást választanák, én nem hajtom végre a parancsot, hanem abban a pillanatban lemondok.
Most kérem, ez szol­gálná a köz érdekét.

- És ha változatlanul fennmarad a patthelyzet?

- Ez már nem rendőrségi kérdés, ezzel a tömeggel nem tudunk mit kez­deni. Efféle krízisszituációban a mi szintünk, vagyis a vezetés második vonala nem is hozhat döntéseket, ez kizárólag a kormány feladata lehet.

-Amennyiben mégis erőszakos beavatkozásra kerülne sor. egyáltalán ké­pesek lennének a hatékony fellépésre?

- Legfeljebb meg tudnánk kezdeni a helyzet felszámolását, de korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerrel be is fejeznénk az intézkedést.
De is­mét hangsúlyozom: én el sem kezdeném, ez már a végleges döntésem.


Lencsés

 

 

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók