Éppen 15 éve kezdődött meg az a taxisblokád, amelynek során több ezer taxis és fuvarozó bénította meg három napra Budapestet és az ország több városát. A blokád ideje alatt csak a tűzoltók, a mentők, valamint az országból kivonuló orosz csapatok közlekedtek zavartartalanul. Az elégedetlenségi mozgalomba bekapcsolódtak a pártok is: az ellenzékben lévő SZDSZ politikusai a barikádokon szónokoltak, az MDF pedig a kormány melletti szimpátiatüntetést szervezett.

A blokád közvetlen előzménye, hogy az MDF-kormány 1990. október 25-én 65 százalékos benzináremelést jelentett be. A benzin ára átalagosan így 64 forintra emelkedett. Ez pedig végiggyűrűzött a gazdaságon, és megnövelte az élelmiszerek árát is. Ráadásul az akkor 32-34 százalékos inflációt 36 százalékra tornázta fel.

Az Antall-kormány a rendkívüli intézkedést azzal indokolta, hogy a bejelentés napján Magyarországnak már csak pár napos olajtartaléka maradt a szokásos 30 napos helyett. A benzin beszerzését nehezítette, hogy a kuvaiti háború miatt jelentősen megugrott az olaj világpiaci ára, a korábbi 17 dollárról 29-re emelkedett. A politikai rendszer átalakulása miatt pedig akadoztak a Szovjetunióból érkező olajszállítmányok.

Az áremelés bejelentése azért váltott ki rendkívül heves tiltakozást, mivel azt még aznap is hevesen tagadta a kormány. Az ellenzékben lévő Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a háromnapos válság után a parlamentben elmondott beszédében úgy fogalmazott: hazudott a kormány, mivel még a bejelentés előtt is tagadta, hogy áremelésre készül. A tiltakozást erősítette az is, hogy MDF választási ígéreteiben azt sugallta, hogy rövid időn belül pozitív fordulat következik be az emberek életében. A fordulat azonban elmaradt, a lakosság életszínvonala tovább romlott, ez pedig kiábrándította a tömegeket a kormányból.

A benzin árának emelése a taxisokat és a fuvarozókat rázta meg először. A taxisok pedig olyan szervezőerővel rendelkeztek, hogy képesek voltak napokra megbénítani az országot. Egyrészt a taxisokra jellemző sajátos szolidaritásérzékkel, másrészt azért, mert olyan kommunikációs hálózatuk volt, amivel akkor csak a rendőrség, a mentőszolgálat és a hadsereg rendelkezett. Mobiltelefon híján a CB-rádió biztosította azt a kommunikációs rendszert, amely lehetővé tette az országot megbénító demonstrációt. Ráadásul Budapesten 1990-ben több taxis volt, mint akkor New Yorkban: közel húszezren dolgoztak engedéllyel és legalább ötezren feketén.

A taxisok akcióját - a Népszabadságban nem sokkal a blokád után közölt közvélemény-kutatás szerint - a lakosság többsége is támogatta. A taxisok október 25-én induló akciójával a megkérdezettek 80 százaléka értett egyet, az országos blokád megszervezése azonban már csak 55 százalék. A taxisok erővel történő eltávolítását 82 százalék ellenezte. A közvélemény elmarasztalta a kormányt a tárgyalások során tanúsított magatartásáért: a megkérdezettek 6 százaléka vélte úgy, hogy a kormány igazán törekedett a megegyezésre. A Medián akkori telefonos közvélemény-kutatásából pedig az derült ki, hogy a megkérdezettek 63 százaléka a kormányt tette felelőssé a konfliktus kirobbanásáért, és mindössze 10 százalék marasztalta el csak a fuvarozókat.

A felháborodott taxisok 1990. október 25-én délután előbb a budapesti Felvonulási téren, majd a Kossuth téren gyülekeztek. A tüntetők az Országház előtt találkoztak Siklós Csaba akkori közlekedési miniszterrel, aki nem volt hajlandó átvenni a petíciójukat. A taxisok ezt követően döntöttek arról, hogy blokád alá veszik a fővárosi hidakat. Éjfélre lezárták a határátkelőhelyeket, majd megkezdték a vidéki városok blokkolását is.

A kormányt megdöbbentette a taxisok reakciója. A tizenegy miniszterből négy külföldön tartózkodott, Antall József miniszterelnök kórházban feküdt. Távollétében Horváth Balázs belügyminiszter látta el a kormányfői feladatokat. László Balázs kormányszóvivő október 26-án, pénteken reggel törvénytelennek nevezte a taxisok akcióját, arra hivatkozva, hogy azt a gyülekezési törvényben előírtaknak megfelelően nem jelentették be 72 órával korábban. Horváth Balázs pedig bejelentette, hogy a kormány minden törvényes eszközzel helyreállítja a rendet. A híradásokban mindez ez úgy jelent meg, hogy a belügyminiszter a rendőrség és a honvédség segítségével kívánja felszabadítani a hidakat és az utakat, az SZDSZ pedig úgy értelmezte Horváth Balázs szavait, hogy a taxikat valószínűleg a Dunába lökik.

Erőszak alkalmazására végül nem került sor. Barna Sándor budapesti rendőr-főkapitány nem hajtotta végre a belügyminiszter parancsát. A főkapitány kijelentette: a főváros rendőrsége semmilyen erőszakos fellépésre nem hajlandó a demonstráció szervezőivel szemben.  Hozzátette: lemond, ha erre kötelezik. A hadseregnek pedig Göncz Árpád köztársasági elnök tiltotta meg az erőszak alkalmazását. Ezt követően nyilvánvalóvá vált, hogy Antall József miniszterelnök távollétében a kormányban nincs olyan politikus, aki higgadtan tárgyalni tudna, illetve a lakosságot meg tudná győzni, hogy képes kezelni a válságot.

A taxisok képviselőivel még pénteken megindultak a tárgyalások. Az egyeztetések a Munkaügyi Minisztérium épületében, az úgynevezett Spenótházban folytak. A tárgyalásokon a kormányt Rabár Ferenc pénzügyminiszter, Bod Péter Ákos ipari miniszter és Siklós Csaba közlekedési miniszter képviselte. A taxisok szóvivője Horváth Pál, a Rádió Taxi vezére volt. Péntek estére körvonalazódott a megállapodás: ennek értelmében szabadárassá vált volna üzemanyag, a benzin ára a világpiaci áraknak megfelelően változott volna. A taxisok készek voltak aláírni a megegyezést. Göncz Árpád beszéde azonban meghiúsította az egyezséget, a köztárasági elnök ugyanis azt javasolta, hogy a kormány függessze fel az áremelést. A taxisok ezt követően nem voltak hajlandók aláírni a szabadáras megoldást, mivel bízni kezdtek abban, hogy  a kormány visszavonja az áremelést.

Október 27-én így továbbra is álltak az úttorlaszok. Szombatra kialakult a blokádolás gyakorlata: a mentők, a tűzoltók és az élelmiszer-szállítók szabadon járhattak, őket nem tartóztatták fel a tiltakozók. Az élelmiszer-szállításba vidéken a hadsereg is bekapcsolódott. Közben pedig a szovjet hadsereg zavartalanul folytatta csapatainak kivonását.

Szombaton már az Érdekegyeztető Tanács (ÉT) keretében folytatódtak tovább a tárgyalások, ami lehetővé tette a kormány, a munkaadók és a munkavállalók közös egyeztetését. A taxisok többször nehezményezték a kormány tárgyalási stílusát. A kormánytagok ugyanis rendszeresen felfüggesztették a tárgyalásokat, ráadásul folyamatosan váltották egymást, miközben a taxisok három napig ültek az asztalnál egyfolytában. Jellemző eset volt, hogy kora délután a kormány elvonult ebédelni, a taxisoknak pedig külön kellett kérniük, hogy ha lehet, akkor ők is ennének.

Szombaton került sor a Parlament előtt az MDF melletti szimpátiatüntetésre. A többezres tömegben pedig megjelentek a "vállaljuk a terheket", "fasizmus, marxizmus, taxizmus", "Hungary no taxiland" feliratú táblák. A menetet Lezsák Sándor és Gyarmati Dezső MDF-es politikus vezette. A Parlament ablakaiban felbukkantak a kormány tagjai, többek között az egyik ablakban imbolygó, ujjaival V betűt formáló Horváth Balázs. Az SZDSZ-es és a fideszes politikusok állították, hogy a miniszterelnököt helyettesítő belügyminiszter részeg. Horváth Balázs viszont kitartott amellett, hogy azért billegett, mivel térdelt egy radiátoron.

A megállapodást végül az Érdekegyeztető Tanács vasárnapi ülésén sikerült megkötni. A tárgyalásokat élőben közvetítette a tévé. Új szereplőként jelent meg a megegyezést végül tető alá hozó Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke. Palotás, aki függetlenként került be a parlamentbe, lett a munkaadói oldal szóvivője. Palotásék dolgozták ki azt a javaslatot, amely a megegyezéshez vezetett. A kompromisszumos megállapodása lényege: átlagosan 12 forinttal csökkentek a benzinárak. A megegyezés része volta az is, hogy az üzemanyag termelői árát ezentúl a világpiac alakítja, azt ezt terhelő fogyasztási adót pedig fixálták.

Szabó András

[origo]

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók